Mostanság ismét a munka az úr nálam, így nem igazán jut időm vizuális szórakozásra. Ámbár közeleg a második szabadságom eme nyáron, így már két héttel ezelőtt elkezdtem szépen gyűjtögetni azokat a dolgokat, amelyeket szeretnék megnézni, kijátszani majd a nagy áhítattal várt „szünidő” alatt.
Ugyan egyelőre az általam nem látott dolgok vannak/voltak terítéken, de azért többnyire mindig megesik, hogy egy általam már rég látott alkotáshoz is kedvet kapok. Már régóta leszoktam a TV-zésről, melynek egyik oka az időhiány, a másik pedig annak a dolognak a hiánya, amit úgy hívunk: minőség. Szinte már megállíthatatlan módon ömlik a szenny a TV-ből, így leszoktam régen oly imádott szokásomról. Ennek ellenére azonban olykor mégis képben vagyok az egyes csatornakínálattal, hisz szülők részéről még mindig ez az egyik kedvelt elfoglaltság. Így futottam bele nemrég a Shrek című animációs filmbe, melynek ugyan mind a négy részét láttam annak idején, de már rég nem tekintettem meg ismét. Az egykori szép emlékek, illetve az utolsó két rész teljes homályba való veszése volt az indok, hogy úgy döntöttem egyik szabad hétvégémen teret engedek annak, hogy ismét megnézzem a sokak által kedvelt animációs filmet.
Minden bizonnyal minden ki tudna olyan meséket mondani, amelyeket akkor hallottak, amikor épp lefekvéshez készültek. Vagy ép valamelyiket megkapták különböző könyvformában. Ezeknél a történetekről leginkább az juthat az embernek az eszébe, hogy külön van a jó és a rossz, s kettő között nem igazán van átfedés, arany középút. Illetve a jó oldalon álló főszereplői többnyire semmilyen külső, belső társadalom által létrehozott zavart képpel, azaz sokak által képzelt deformált tulajdonságokkal nem rendelkezett.
Többnyire mindig volt egy szép hercegnő, herceg, király, illetve többnyire akadt olykor egy rossz szörny, egy csúnya testvér, akit le kellett győzni, meg kellett büntetni. A szóban forgó Shrek sikerét leginkább annak köszönhette, hogy népszerű mesebeli karaktereket használt fel méghozzá úgy, hogy nem mindig a korábbi történetbeli tulajdonságokkal ruházta fel. Mindezek mellett olyan tündérmesés kliséket dobott be a történetbe, melyeknél a néző ásíthatott volna, ha ezeket ép nem forgatja ki teljesen.
A 2001-es első rész leginkább pont azért is volt feltűnő, mert főszereplője egy kövér, ocsmány ogre. Ugyan eme lénytől az emberek félnek, s vérdíjat is tűztek ki a fejére, de gyakorlatilag szerethető emberi tulajdonságokkal ruházták fel a készítők. Egy napon azonban a békés mocsarát ellepik a mesebeli lények, melyeket oda száműztek. Főhősünk ahhoz, hogy visszakapja régi életét meg kell mentenie a várban szenvedő gyönyörű Fiona hercegnőt, akinek hozzá kell mennie a pöttöm méretű királyságra vágyó nagyúrhoz.
A karakterek megalkotása nem mindennapi volt, hisz nem csak külsőleg, de belsőleg is úgy kelljen megalkotni őket, hogy a néző valóban azt a negatív, vagy pozitív érzelmet táplálja irántuk, mint amit az alkotók elvártak. Így például hiába is hihetetlenül idegesítő többek között a szamár megalkotott karaktere, de a hozzászólásai elég sok mindent adnak hozzá a másfél órás játékidőhöz. Arról nem is beszélve, hogy bőven akadnak benne fordulatok, tehát a néző nem csak ül maga előtt, s már jó előre tudja a bizonyos fordulatokat.
Általában úgy szokott lenni, hogy a folytatás, illetve a folytatások többnyire sokkal, de sokkal gyengébbek az elődnél, elődöknél. Itt ez nem igaz, ugyanis a Shrek 2 névre keresztelt második rész sokkal impozánsabbra sikerült. Tény, hogy megvolt egy remek alap, amire lehetett úgy építkezni, hogy minél jobb végeredmény születhessen. Nem is titkolom, hogy épp ez az a rész, amit képes lennék többször megnézi egymás után, mert véleményem szerint zseniálisra sikerült. Nem csak hogy visszatértek a korábbi epizódok karakterei, hanem újakat is kaptunk. És itt kiemelném példának okáért a kandúrt, aki elég sok jelenetet képes elvinni a hátán méghozzá úgy, hogy vicces legyen, de mégse gagyi. Nem is véletlen, hogy ez volt az egyetlen karakter, amely különálló filmet kapott a sorozatból.
Persze itt továbbra is megvan, hogy a mindenki által ismert mese elemeket pakolták a történetbe, melyek természetesen gyönyörűen kiforgatták. Utóbbi megjegyzést persze pozitív értelemben kell mindenképpen érteni. Mindezek mellett feltűntek további híres mesehősök, melyeknek karakteri mivoltukon is csiszoltak a készítők olyannyira, hogy pont annyira legyenek negatívak, mint amilyennek kell, hogy legyenek. Nem feledkezhetünk meg az alaptörténetről sem, melynek középpontjában leginkább az áll, hogy hogyan is lehet azt a leghelyesebben kezelni, ha az adott trónörökösök tulajdonképpen ogrék.
Ami viszont tény, hogy a folytatásba olyannyira sok karaktert dobáltak be az alkotók, hogy olykor kicsit azért érezhető volt a zsúfoltság, habár a készítők megpróbáltak mindenkire elég időt szentelni. Ugyan akadtak a főkarakterek mellett is olyanok, melyek olyannyira pozitív kilengéssel bírtak, hogy még szívesen néztem volna őket, de sajnos nekik csak ennyi jutott. Viszont tény, hogy a második rész majdnem elverte elődjét mind bevételben, mind minőségben.
A Shrek The Third címet viselő harmadik résszel kapcsolatban teljes mértékben hadilábon álltam. Hiába imádtam a második részt valahogy annak idején ez egyáltalán nem fogott meg. Lehetőségem lett volna megnézni, de még az előzetes után sem tudtam leülni elé. A fizikai adathordozón történő megjelenése után nagyjából négy hónappal később néztem meg, de akkor sem varázsolt el. Nem tudom pontosan miben keresendő a hiba, de az tény, hogy semmi nem volt benne, ami elvarázsolt volna. Az alaptörténet iszonyatosan gyenge lábakon állt, amit talán csak a karakterek mentettek meg, semmi más. A legnagyobb baj talán az volt, hogy a harmadik részben már semmi újdonságot nem tudtak mutatni a készítők, s legyünk őszinték Shrek folyamatosan nyekergése mivolta, kinézete miatt harmadszorra már idegesítő volt. S ezt mondom úgy, hogy az alkotók azt a fajta karakter imázst rombolták le, miszerint a drága zöld főkarakterünk vastagon tojik mindenkire, mert ő így érzi jól magát, ahogyan van. Már az előzőekben sem volt teljesen egységes eme karakter, azonban a harmadik részben ez teljesen kiteljesedett.
Ha jól emlékszem három darabban tudtam anno megnézni, s már akkor sem nyerte el túlságosan a tetszésemet. Igazából nem is nagyon értettem, hogy miért is készült el, ha a készítők ennyire kifogytak az ötleteikből. Bár bevallom feltételezéseim szerint itt legjobban a nyereség volt a cél, s nem pedig elsősorban a minőség. Gondolom azt hitték, hogy majd a karakterek megmentenek mindent, s nem számítanak az alapok. Tévedtek, ugyanis nagyon sok negatív kritikát kapott a folytatás. Ha őszinte akarok lenni ezt is csak azért néztem meg, mert jóformán nem is emlékeztem belőle semmire. Tény, hogy nekem nagyjából olyan volt, mint ha egy teljesen új filmet néznék, de ennek ellenére sem tudott lekötni, elvarázsolni. Fekete leves volt olyannyira, hogy nem is óhajtottam, hogy meglegyen fizikai adathordozón, s még a másolat is röppent a kukába.
Öt évvel ezelőtt pedig érkezett egy utolsó résznek kikiáltott Shrek Forever After címet viselő negyedik epizód, mely olyan szinten érdektelenségbe burkolózott nálam, hogy csak bele-bele nézegettem. Pont emiatt sem nagyon hagyott bennem nyomot, de amikor ismét megpillantottam a TV reklámot, úgy döntöttem, hogy itt az ideje annak, hogy megnézzem teljes hosszában. Igazából nekem leginkább az keltette fel az érdeklődésemet a negyedik rész iránt, hogy tetszett az a megközelítés, hogy mi is lett volna, ha… Valahogy ez mindig érdekes alapkoncepció szokott lenni, de viszont mindenképpen tény, hogy ezzel el is lehet rontani mindent. Itt is kérdéses volt, hogy vajon mennyire is tudnak majd az alkotok valamit letenni az asztalra, hisz már az előző résznél is lehetett tudni, hogy pusztán poénos karakterek, s vicces jelenetek nem képesek elvinni semmit a hátán, ha az alap történet egyszerűen érdektelen gusztustalan masszába torkollik. Itt valamennyire sikerült ezeket a dolgokat egyensúlyba hozni, de továbbra is akadnak zavaró dolgok. Ismét a címszereplőben keresendő a hiba, melyről a készítők három rész alatt is azt próbálták leadni, hogy ő az, akit nem érdekel mások véleménye, s úgy él, ahogy neki jól esik. Mindezek ellenére itt végleg kicsúcsosodik az a fajta melléképzelés, miszerint még sem elégedett sem magával, sem pedig az életével. Pont ezért is köt olyan szerződést, melynek köszönhetően minden meg nem történté válik.
Itt amit legjobban lehetett érezni az leginkább az, hogy az egész elfáradt a végére. Egyszerűen úgy éreztem, hogy az első két részt bármikor megtudnám nézni, de sajnos az utolsó két epizód hihetetlen mód felejtősre sikerült. Ugyan valamilyen szinten méltó lezárást kapott az utolsó percekben, de valahogy ez nem nagyon tudott meghatni.
Ugyan csak az első két résznek van számomra érdemi hátoldala, de mindenképp el kell mondanom, hogy a zenei anyag téren hihetetlen módon ütött teljesen. Mai napig kedvenc számaim közé tartoznak azok a felcsendülő muzsikák, amelyeket az első két részben halottam. Teljes mértékben odaillettek, s valóban olyanok voltak, melyeket bármikor szívesen hallgatok akár kifulladásig.
A lényeg pedig, hogy nem bántam meg a „Shrek-maratont”, de továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy az első két rész nálam az etalon.