Platform: PC
Elég érdekes a kapcsolatom a Crysis – szériával. Első találkozásom az első epizóddal valamikor 2008-ra tehető, amikor az akkori új PC-met teszteltem vele ismerős javaslatára, aki csak úgy fogalmazott, hogy akkor erős az akkori konfigurációm, ha a Crysis élvezhetően fut rajta. Nos, valamennyire élvezhetően futott, de valahogy soha nem voltam oda az FPS-szerű játékokért, így azonnal hatállyal ment is a lomtárba.
Azóta eltelt három év, s számomra feledés homályába merült a játék. Persze különböző fórumokon és játékportálon előkerült, mint húzócím, de akkor se nagyon foglalkoztam vele. Idén azonban érkezett a folytatás, s bizony nem kis hype vette körül. Januárban eszközölt gépfejlesztésből adódóan ismét elkezdtem keresgélni húzócímeket húzósabb gépigénnyel, hogy az új PC-met teszteljem. Február végén nem hivatalos forrásból elérhetővé vált a játék majdnem kész verziója, így sokan le is csaptak rá. A látott videók és képek alapján már akkor is megfordult a fejemben, hogy ki kellene próbálni, de ekkortájt ismételten időhiánnyal küszködtem, így végül meggondoltam magam ezzel kapcsolatban. Végül eljött a március, s a rajongók végre a kész verziót vehették le a boltok polcairól, vagy éppenséggel tölthették le különböző nem hivatalos forrásokból. Ekkor is szemeztem a játékkal, de továbbra sem rendelkeztem kellő szabadidővel, így végül passzoltam teljesen. Azonban eljött a nyár, s sajnos úgy alakult, hogy túlságosan sok szabadidőm lett. Négy hónap távlatából is folyton a Crysis 2-vel futottam össze különböző online játékkal foglalkozó hírportálokon, fórumokon. A gameplay videók és képek meggyőztek, hogy szinte majdnem hibátlan grafikájú játékkal van dolgom, s mindemellett rendelkezem minden szükséges technikai feltételekkel, ami mellett érdemes lenne kipróbálni. Így végül úgy döntöttem, hogy teszek vele egy próbát. Grafika azonnal megfogott olyannyira, hogy egyszer csak arra eszméltem, hogy eltelt egy óra, mióta elindítottam a játékot, s bizony eléggé tetszik is.
Mivel eléggé megfogott, így úgy döntöttem, hogy az első végigjátszást abbahagyom, s esélyt adok az első epizódnak, s a kiegészítő résznek is. Hisz, ha a folytatás ennyire elnyerte a tetszésemet, akkor nem lehetnek olyan rosszak az elődök sem. Az elődöknek is sikeresen a végére értem, s ekkor már tudatosan álltam neki a folytatásnak.
2023-ban járunk, alig három évvel az előző epizódokhoz képest. A helyszín azonban most New York, tehát elfeledhetjük a szemkápráztató dzsungeles helyszíneket, s feltehetően az állatvédők is fellégezhettek, mert a helyszínváltás miatt nem tudunk rákokkal, tyúkokkal és egyéb állatfajokkal dobálózni.
A történet szerint az idegenek elkezdtek terjeszkedni a földön, s szinte meg is hódították azt. Viszont nem ők jelentik az elsődleges fenyegetést, hanem egy úgynevezett Manhattan-vírus, amely szinte kiirtotta New York valamennyi lakosát. Aki túlélte, s semmiféle testi deformitással nem rendelkezik az bizony nagyon szerencsés embernek mondhatja magát. Ilyen emberünk Alcatraz is, aki egy támadás során csak régi ismerősre Prófétára számíthat, aki a játék elején saját keze által el is halálozik. Ezek után megkapjuk segítőnk nanoruháját, majd pedig egy ismeretlen férfi lesz segítségünkre, hisz jóformán mindenki a bőrünkre vadászik.
Az átvezető animáció után pedig megkapjuk az irányítást. Természetesen a készítők nem dobnak minket rögtön a mély vízbe, hanem az elődökhöz mérten adagolják az ellenfeleinket. Eleinte az elhagyatott, s szeméttel teli New York-ban kell előre haladnunk a segítőnk szerint. Kezdetben szinte csak ellenséges zsoldosokkal kell megbirkóznunk azonban, ahogy elkezdünk előre haladni a játékban megjelennek az idegen lények is. S bizony egy idő után kereszttűzbe kerülünk az ellenséges zsoldoscsapat és az idegenek által. Ilyen helyzetekben viszont nagyobb a lehetőség arra, hogy elhalálozunk, hiszen szinte minden oldalról minket támadnak. Először természetesen én is elkezdtem mindenkivel harcolni, s bizony nem egyszer történt az, hogy vért izzadtam egy-egy továbbjutásért. Később viszont rájöttem arra, hogy néha tökéletesen kivitelezhető az a fajta továbbjutási mód, hogy egyszerűen amilyen gyorsan csak lehet elmenekülök az adott helyszínen ezáltal hátrahagyva az ellenfeleinket. Bár bevallom azért izzasztó lett volna, ha a hátrahagyott ellenfelek sokaságával később szembe kell néznem.
A második részben hatalmas bejárható betondzsungelben találhatjuk magunkat. Legtöbbször egyedül kell bolyonganunk. A játék túlnyomó részében természetesen rádión mindig lesznek segítőink, s néha még barátságos zsoldosokkal is összefutunk, akikkel karöltve küzdhetünk meg az idegenekkel. Velük a játék vége felé jobban meggyűlik a bajunk, hiszen nem csak csupasz valójukkal, hanem saját általuk megalkotott gépekkel is ránk támadnak. És bizony elég kevés azon helyzetek, amikor csak néhányuk jön velünk szembe. Ők könnyen leszedhetőek egy fejre mért tökéletes lövéstől, azonban a készítők nem könnyítik meg ennyire a dolgunkat, hisz legtöbbször csapatostul támadnak ránk, s bizony ilyen nincs időnk tökölni azzal, hogy bemérjük a fejüket, aminek szétloccsantása felérhet akár egy grafikai orgazmussal is.
A sikeres küldetések végrehajtásában természetesen nagy segítségünkre a felújított és kissé átalakított nanoruha. Fejlesztéseknek köszönhetően sokkal több funkció érthető el, mint az előző epizódokban. Így például alapból erősek, s gyorsak lehetünk. Emellett páncélzatunk sokkal hatékonyabban működik. A lopakodás továbbra is elérhető funkció, azonban sokat fejlődött az elődökhöz képest. Itt gondolok elsősorban arra, hogy bárkit pusztakézzel kivégezhetünk, s eközben nem válunk láthatóvá. Emellett, ha megvívjuk harcunk az idegen civilizáció lényeivel akkor tőlük különböző mintákat vehetünk, melyekért pontokat szerezhetünk, valamint fejleszthetjük nanoruhánkat, így erősebbek, gyorsabbak lehetünk ellenfeleinknél. Így aztán bizony sokszor meg kell fontolni, hogy harcolunk, vagy menekülünk.
Emellett fontos megemlíteni, hogy ruhánk egyfajta taktikai egységgel is rendelkezik. Ugyan én nem használtam ki ezt a fejlesztést, viszont annyit érdemes róla tudni, hogy ezáltal egy pályaszakaszhoz elérve bizony felajánl különböző segítségeket a továbbjutáshoz. Ha nem akarunk harcolni merre menjünk, ha akarunk harcolni ellenfeleinkkel hol található fegyvereinkhez muníció. Utóbbi rendkívül fontos, hisz a játék alatt nálam többször előfordult, hogy sajnos szorult helyzetbe kerültem a rosszul megválasztott fegyverek miatt, melyek kis hatósugaruk, sebzésük és lőszerhiány miatt bizony fűbe haraptam. És akkor még nem is esett szó a hőkameráról, éjjellátóról sem, amit speciális öltözékünk megtalálható.
Az előző részben szinte teljesen bejárható hatalmas külső terepet kaptunk. A folytatásban a szabad terepet a városi betondzsungel váltotta fel. Kezdetben úgy tűnhet, mint ha teljesen lineáris játékkal lenne dolgunk, s csak előre kell mennünk. Azonban az előző epizódban megkedvelt szabadon bejárható terep itt sem tűnt el, hisz egy-egy helyszínt több oldalról is megközelíthetünk. Mehetünk akár egyenesen az úton, vagy valamelyik aluljáróból illetve házak tetejéről hatalmas ugrásokkal is elérhetjük a térképünkön kékkel megjelölt helyszínt. Természetesen a képernyő bal alsó sarkában helyett kapó térkép bizony nem elhanyagolható, hisz az ellenfeleinket is jelzi, így jó párszor érdemes rá szemet vetni és meggondolni, hogy konkrétan merre is megyünk tovább.
Továbbjutásban persze az is döntő szerepet játszik, hogy vajon milyen nehézségi szintet is választunk. Ugyanis a legkönnyebbtől egészen a legnehezebbik mindenfélével lehet dolgunk. És természetesen a játék alatt folyamatosan futhatunk szembe nagyobb erejű ellenfelekkel is, tehát érdemes meggondolni, hogy első nekifutásra melyik nehézségi opciót választjuk. Továbbá feltehetően mindenkinek akadt olyan játékkal dolga, ahol olyan grafikai megoldások voltak, hogy egyszerűen ordítottak a helyszínek, hogy hová kell ugrani, merre kell menni. Példának okáért ilyenek lehettek különböző kiszögellések, párkányok, peremek, ajtók, épületek, járművek. Ezzel a Crysis 2 olyan grafikai megoldásokat alkalmaz, hogy egyszerűen sokszor egyszerűen nem látja az ember, hogy merre is kéne mennie, tehát nincsenek környezetből kirívó, s továbbjutást segítő tárgyak, fegyverek, és egyéb jellegű grafikai megoldások.
Nehézségi szinttől függően a játékidő teljesen elfogadható. Természetesen itt fontos megemlíteni, hogy nem mindegy, hogy az adott játékos csak gyorsan „végig szalad” a pályákon, vagy pedig a menüben elérhető extrákat is fel akarja oldani. Ugyanis, ha utóbbinál dönt az adott játékos akkor bizony sok mindent meg kell vizsgálni a környezetében, s bizony nem teheti meg ilyenkor, hogy fogja magát, s álcázó módban elrohan az ellenfelek mellett. Ahhoz, hogy különböző extrákat feloldhassunk bizony gyűjtögetnünk kell bizonyos tárgyakat. Ilyenek lehetnek a dögcédulák, járművek kulcsai, New York szuvenírek, e-mail beszélgetések stb. Ezek különböző extrákat oldhatnak fel, mint például az átvezető animációk, zenék, különféle videók, valamint egy nanoruha tulajdonságait bemutató speciális videó.
Természetesen nem csak egy tipikus FPS játékkal van dolgunk, hisz ahogyan megszokhattunk az elődöktől, úgy a folytatás is rendelkezik egyfajta sci-fi történet vonallal. Régi ismerős köszön vissza a játék kezdetekkor, de ő sajnos hamar fűbe is harap, így Alcatraz névre hallgató zsoldoskatonával vehetjük fel a harcot az ellenfeleinkkel. Róla sok mindent megtudhatunk a játék előrehaladtával. Ugyan rengeteg pozitívummal bír a játék, s az elődök is remek történettel rendelkeztek számomra, viszont azt kell mondanom, hogy a Crysis 2 esetében ez nem sikerült túl jól. Egyszerűen egy idő után zavarossá válik az egész. A végkifejlet pedig inkább csak egy hümmögést váltott ki belőlem, mint elismerő mosolyt. Feltehetően eme befejezés valamiféle kiskapu lehet a távoli jövőben megjelenő kiegészítő epizódnak, vagy folytatásnak.
És akkor nem mehetünk el szó nélkül a grafika mellett, amire simán kiosztható a pazar jelző. Első körben kicsit bántam, hogy ilyen grafika mellett a készítők sajnos elhagyták a dzsungeles terepet, de ezen hamar túlléptem, hisz a betondzsungel is szemkápráztató. Időközben természetesen befutott egy Ultra Texture Pack nevet viseli javítás, valamint egy Direct X11-es frissítés ezzel is növelve a grafikai élményt. Természetesen ezt a ráncfelvarrást is követte jókora botrány, ugyanis időközben kiderült, hogy a legmagasabb grafikai élmény magas gépigénye bizony mesterségesen kreált, hogy a felső kategóriás Nvidia kártyák jobban fogyjanak. Persze ettől függetlenül a játék akár kilences, akár tízes Direct X-el is több, mint lenyűgöző. Ráadásul a folyamatosan összeomló és pusztuló New York teljes grafikai orgazmust okozhat nekünk. Emellett természetesen nem feledkezhetünk meg arról, hogy a második epizódnak sokkal, de sokkal jobb statisztikával rendelkezik, azaz a játék végezetével szinte minden kilistázásra kerül. Mely volt a legtöbbször használt fegyver, hány ellenfelet öltünk le, s ebből mennyi volt fejlövés. Emellett még olyan elhanyagolható, már-már vicces dolgokat is kilistáz nekünk, mint például a legnagyobb zuhanás vagy az eldobott tárgyak száma.
Természetesen nincs rózsa tövis nélkül, azaz Crysis 2 sincs hibák és grafikai bugok nélkül. A Warhead kipörgetése közben remekül szórakoztam főhősünk többféle beszólásain. Ezzel szemben sajnos Alcatraz-nak nem sok humorérzék jutott, s bizony nem is nagyon hallatja hangát a játék alatt. Az elődökben belőlem katartikus röhögőgörcsöt váltott ki, amikor a tengerparton simán felkaphattam egy rákot, vagy valamelyik faluban egy csirkét, s szerencsétlen állatokkal simán kivégezhettem bármelyik ellenfelemet. Sajnos a folytatásban ez jelentősen leredukálódott, így gyilkolni maximum üres üvegekkel lehet.
A készítők igencsak akartak egy katartikus élményt adó grafikát, s bizony a játékban sokszor előfordult, hogy elsősorban ezt próbálták erőteljesebbé tenni. Ezzel semmi jelentősebb probléma nem lenne, ha éppenséggel nem felejtették volna el, hogy nanoruha 2.0 ide vagy oda, főhősünk bizony egy ember. Ugyan látványilag fantasztikus volt, amikor New York egyes épületei szemünk láttára dőltek össze, vagy például ránk dőlt egy egész híd, de valahol mégis zavaró volt, hogy emberünk pusztán speciális ruházatának köszönhetően szinte mindent túlél. Még azt is, hogy egy hatalmas súlyú kocsi is maga alá temeti ezzel szemben emberi, s idegen ellenfeleink megfelelő pillanatban simán másvilágra küldhetnek bennünket. Ez azért több, mint frusztráló volt egy idő után.
Hiába a pazar grafika, ha akadnak elég ronda hibák. Példának okáért többször belefutottam abba, hogy lemészárolt ellenfelek jóformán a levegőben maradtak lógva. De arra is volt példa, hogy az idegen lények beakadtak különböző objektumokba vagy éppen átjártak a falakon. Legdurvább hiba mégis az volt nálam, amikor a játék gondolt egyet, s a feltelepített javítás után szépen párszor bedobta a fekete képernyőt, s onnan már csak egy restart kellett ahhoz, hogy ismét működőképes legyen a PC-m.
Szót nem érdemelt volna, ha csak kétszer fordult volna elő, de jó párszor akadt olyan problémám, hogy egyszerűen nem tudtam végrehajtani a feladatot, vagy épp nem tudtam merre kell menni. Legtöbbször pont a térkép vezetett félre, s emellett ráadásul iszonyú precízen kellett jó pár feladatot végrehajtanom. Tehát nem volt elegendő, ha idegen mintát kellett vennem, s csak oda mennem, hanem jóformán milliméterre pontosan oda kellett hajolnom a meghatározott részhez. S ezen bizony a nanoruha új képessége sem segített, hanem inkább hátráltatott. Ráadásul a kusza játéktörténetnek köszönhetően egy idő után kezdett az az érzésem válni, hogy hosszú órákat öltem bele a játékba, s még mindig nem vagyok a végén. S valahogy a játék vége felé iszonyúan megsokasodtak az ellenfelek. Ez leginkább akkor volt zavaró, amikor pontosan nem volt kivitelezhető a továbbjutás, vagy épp nem tudtam mit is kell pontosan csinálni.
Hibáival együtt azonban még így is bőven remek szórakozást nyújt a játék. S az sem elhanyagolható, hogy a második epizód is feliratos változatban került a boltok polcaira, s immáron honosítható is. Így, aki hozzászokott ahhoz, hogy az elődök is elérhetőek voltak magyar nyelven annak most sem kell búslakodnia. Sajnálatos módon a Warhead-del ellentétben a folytatáshoz nem készült szinkron. Bár főhősünk nem túl szószátyár, így talán ez nem is róható fel negatívumnak.
Összességében engem megfogott a játék mind grafikailag, mind játékmenet szempontjából. Sajnos a történet kissé kusza, s furcsa vége lett, de ettől függetlenül elég jó szórakozásnak bizonyult. Játékidő több, mint megfelelő, s rendkívül jó zenei aláfestést is kaptunk.
Pozitívumok:
> Nanoruha;
> Hatalmas külső terek;
> Remek grafikai megoldások;
> Extra tartalmak.
Negatívumok:
> Bugok tömkelege;
> Néha érthetetlen küldetések;
> Zavaros történet.
A bejegyzés a következő oldalakon olvasható még: