Három évvel ezelőtt indult hódító útjára a Fringe, idehaza A rejtély néven. Az első évada ugyan nem rántott be teljesen, de arra elegendő volt, hogy belekezdjek a második évadba is, amelyet tavaly eléggé feldicsértem. Okkal, hisz megérdemelte!
Azért nem ültem tűkön egész nyáron, de nagyszerű évadzárás után pont a Fringe volt az, amit elsők között vártam, mert valóban felemelte a mércét nálam az évadfináléval, valamint azzal, ami a második évad második felében lejátszódott.
Az idei évadról azonban nem tudok elmondani túl sok pozitívumot. Ameddig a sorozat szépen csütörtökön próbálta aratni a babérokat nálam nagyszerűen bevált. Szerettem is. Azonban télen megjött a döntés az anyacsatornától, s szépen a sorozat landolt péntekre, amiről sorozatban jártas rajongók bizony tudják, hogy kint halálnapnak emlegetik, hisz az összes erre a napra pakolt sorozat (főleg a FOX sorozatok) rendszerint évad végén elhaláloznak (elég csak a Dark Angel-re vagy a Terminator: The Sarah Connor Chronicles-re gondolni). A májusi Upfronts előtt azonban az anyacsatornától megkaptuk a döntést, miszerint a sorozattal jövőre is találkozunk. Ennek hagyományos keretek között ugye örülni kéne, de hullámzó színvonal után az ember valahogy száját húzza, hogy vajon hogy fogunk kibírni még egy évadot, ha a készítők sürgősen nem változtatnak a jelenlegi koncepción, mely igazából csak egy fél évadig volt működőképes.
Azt nem tudni, hogy vajon minek volt köszönhető az évad második felének ilyen brutális módon történő minőségi hullámzása, s vajon köze van-e az időpont váltásnak. Mert elképzelhető, hogy a készítők valóban azt hitték, hogy ez tökéletes lesz, amit letesznek majd elénk, de a valóságban sajnos ez nem így sült el.
Az évad ott folytatódott, ahol az előző abba maradt: a párhuzamos világokba utazni bizony nem veszélytelen feladat, így a két világ Olívia-ja szépen helyet cserélt. A főhősnőnk odaát rabságban, míg az másik oldalé pedig szépen beépülve gyűjti az információk a mi világunkról, hogy aztán szépen el tudja pusztítani.
Az évad elején tökéletesen működött a váltott epizódos megoldás, azaz egy epizód szólt a mi világunkról, egy a másikról. És persze leginkább arról, hogy a túloldalon ragadt női főszereplőnk vajon hogy próbál menekülni. Alkotói kreativitásban nem volt hiány, de valahogy fél évad alatt simán hazajutatták a mi Olíviánkat, s innentől szépen elkezdődött minőségileg hullámozni a sorozat, mely már koránt sem volt olyan szórakoztató, mint kezdetben. S ennek leginkább az volt az oka, hogy a főszál szépen elment olyan irányba, ami sokkal inkább idegen a sorozattal, s szépen beletűzdeltek jó pár agyatlanságot, amelytől az átlag néző inkább falnak menne. S ez bizony nem csak saját vélemény, hanem különböző portálokon jó páran leírták, hogy ez valahogy nekik sem jön be túlzottan. Az évad mélypontja kétségkívül a második évadban elhalálózó William Bell visszatérése volt a mi FBI-os női nyomozónk testébe. Ennél a két epizódnál volt olyan érzésem, hogy egyszerűen el kell magam röhögnöm, de egyúttal el is kell gondolkoznom azon, hogy ki volt az az idióta, aki ezt valóban leírta, s ki volt az a másik idióta, aki szerint ez tökéletes ötlet volt???
Az évadzáróra már előre fanyalgó arccal ültem le, pedig jó párszor hangoztattam, hogy az embernek ne legyenek elvárásai, mert akkor nem esik pofára. Nos ennek ellenére elvárásokkal ültem neki, s sajnos csalódtam, nem is kicsit. A tavalyi évadzáró után nem kis pofára esés volt az idei évadzáró. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy a sorozatot részemről már nem kísérem figyelemmel, viszont ez elegendő volt arra, hogy majd valamikor a következő évad végén legyűrjem egyben az egészet. Amit viszont sajnálok, mert a tavalyi évad után tényleg magasra tette a széria a lécet, amit bizony nem tudott megütni sajnos az új évadban.