Hogy őszinte legyek én kapható vagyok mindenféle olyan filmre, melyben nagyra nőtt valamik, vagy kihaltnak vélt és/vagy génkísérlet következtében létrejött „izék” próbálják tápláléknak tekinteni az embereket. Természetesen csak akkor vagyok hajlandó az ilyen filmre szentelni az időmet, ha a szóban forgó alkotás előzeteséből számomra kiderül, hogy nem egy huszadrangú, zs kategóriás, alacsony költségvetésű CGI-vel és/vagy maszkokkal tarkított ürülék.
Ugyan semmiféle bejegyzésben nem került említésre a film, de ettől függetlenül eléggé vártam, mint a messiást. Annak idején, amikor még logó szemekkel csüngtem az RTL Klub előtt gyerekként egy pénteki éjszakán levetítésre került a ’90-es években készült Piranha című film, mely eléggé nagy hatást tett rám. Természetesen mai szemmel vér gagyinak is nevezhetjük az elődöt. A film sikerén felbuzdulva készült folytatás is, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Azonban a Piranha 3D is bizonyítja, hogy a vízi ragadozókban még bőven van potenciál egy újabb filmhez. Azonban gyakorlatban elmondható, hogy nem volt szerencsés választás pont a ’80-as évekbeli horrorhoz hozzányúlni. Legalábbis részemről így érzem.
Az eredeti film ismeretében a Piranha 3D nem nevezhető Remake-nek, sem pedig harmadik résznek (A film címében szereplő „3D” nem a sorozat harmadik részére utal!). Inkább amolyan ötletanyag merítés a ’95-ös horrorból, mert másnak nem igazán tudom felfogni.
Az igazság az, hogy manapság kevés a jónak mondható horror. Sajnos elért oda a műfaj, amikor már igazán nem nevezhetünk semmit se félelmetesnek, s a műfajtól eltekintve teljesen más dolgokkal próbálják eladni a filmet. Sajnos a Piranha 3D esetében tökéletesen igaz ez, s a 3D-ben való bemutatás még ráte(hete)tt még egy lapáttal. Mert a film megtekintése után úgy éreztem, hogy pont ennél a filmnél lehetett volna érvényesíteni a „néha kevesebb több” elvet.
A ’95-ös Piranha viszonylag visszafogott volt. Ott pusztán arról volt szó, hogy egy katonai kísérlet eredményeképpen erősebbé, s ellenállóbbá tettek egy Piranha fajt, mely véletlenül belekerült a helyi tóba is, s innentől pedig kezdődhetett az izgulás a karakterekért.
Ellenben az új Piranha sokat módosított a történetet, s nem tudtam eltekinteni az eredeti verziótól. Az alapszituációt már rögtön az első öt percben megismerjünk, melynek keretén belül Richard Dreyfuss által alakított névtelen karakter halálozik el (majd dugja ki pár másodpercre a halak által megcsócsált kezét), miután egy földmozgás következtében a tó mélyén megnyílik a föld, s egy csapat Piranha támadja meg szerencsétlen áldozatunkat. Persze a film előrehaladtával megtudjuk, hogy egy rég kihalt Piranha fajról van szó, amely feltehetően azért maradt életben a felszíntől elzárva, mert kannibalizmus folyhatott közöttük.
Magukkal a halakkal „grafikailag” semmi probléma nincs. Legalábbis számomra nem volt egy-két jelenettől eltekintve. Teljesen jól vannak megalkotva. Felteszem 3D-ben minden bizonnyal rám jött volna a szapora tőlük. Amivel viszont problémám van, hogy magát a filmet nem csak ezzel próbálták eladni.
Sajnos maga a film tökéletesen magán viseli a mai kor horrorjának jellemzőit. Ugyanis nem csak az alaptémával próbálták elviselhetőbbé tenni a filmet, hanem igyekeztek egyfajta szexuális hátszelet is adni a dolgoknak, amivel ugyebár az eredeti film nem rendelkezett. Ezzel egy bizonyos szintig nincs is problémám. Habár bevallom egy-egy sorozatnál, filmnél a túlzott szexualitás zavarni szokott. Egyrészről nagyon primitív megoldás, ha egy filmet szexjelenetekkel és/vagy pucérsággal próbálják eladni, ha egyébként a műfaj/téma nem követelné meg. Nos a Piranha 3D is tökéletesen beáll az ilyen filmek sorába, hisz fél órán keresztül szinte mást sem bámulhatunk, mint fedetlen csöcsöket. Igen, csöcsöket, mert formájuk, alakjuk és nagyságuk miatt nem nevezhető melleknek. Sajnos pont az a problémám, hogy teljesen észrevehető, hogy a film egyik részét pont ezzel próbálták volna élvezhető tenni. Minden bizonnyal volt, aki ezt élvezte, hisz fantasztikus élmény lehetett, amikor két gigantikus csöcs az ember feje mellett süvít el. Azonban engem ez kifejezetten zavart, hisz egy jó horror remake-re voltam felkészülve, s ezt is akartam nézni, mert meztelen lányokat. Ha azt akartam volna nézni akkor erre tökéletes lett volna különböző pornó oldalak véleményem szerint.
A színészgárdát remekül sikerült összeválogatni (a csöcs mutogatós lányokon kívül). Leginkább sorozatos arcokkal lehetett összefutni, bár itt volt nekünk egy Jerry O’Conell is, akit a Sliders miatt nagyon megszerettem – habár két filmjétől eltekintve nem láttam tőle mást -, azonban a filmben nyújtott alakítása után hatalmasat zuhant a szememben.
Mint ahogyan fentebb említettem a filmnek rendkívül jót tett volna a „kevesebb több” hozzáállás, mert a Piranha 3D első felét az indokolatlan csöcsmutogatás, míg a második felét jóformán egy gigantikus vérfürdő tette ki. Azonban hozzá kell tenni, hogy sajnos utóbbit annyira sokkolóan (?) akarták megcsinálni, hogy legtöbbször inkább gagyinak érezte az ember, mint félelmetesnek.
A CGI-i féle lóláb csak ritkán lógott ki azonban több hibát is fel lehetett fedezni a film második felében, ami gyakorlatilag egy hatalmas vérfürdő.
Megkaptuk a ’95-ös verzióhoz hűen a tóparti mészárlást. Amíg az eredetiben filmben emberinek nevezhető karakterekkel azaz visszafogott felnőttekkel és főleg gyerekekkel kellett beérni a Piranháknak, addig a 2010-es változat húsevő halainak kedvezett a szerencse, mert kigyúrt izommacsókat és bögyös plázamacska képződményeket kaptak ajándékul a film készítőitől, így maximum a mellimplantátumok nehezíthették volna meg a halak emésztési rendszerét.
Azt persze nem kell mondanom, hogy a film tele van klissékkel, s húsz kilométerről észrevehető fordulatokkal, így már a legelején megjósolható, hogy melyik karakter lesz az, aki majd végül a fűbe harap. Persze a kérdés az, hogy mikor és hogyan.
A készítők persze megtettek mindent azért, hogy kellően gusztustalan vérfürdőt hozzanak össze, azonban a CGI-t vegyíteni a maszkmesterek munkáival nem a legjobb döntésnek bizonyult a Piranha 3D esetében. Azzal meg végképp, hogy igyekeztek némi humort is vinni az egészbe. Talán a legdurvább mégis az, amikor Jerry O’Conell által alakított karakter – miután a halak kellően lerágták a lábáról a húst – arról panaszkodik, hogy leharapták a nemi szervét (azért érdekes, hogy a szalonképesebb „penis” szó került a filmbe, s nem a vulgárisabb „dick”, ezen meglepődtem), ami egyébként két másodperccel később a szemünk előtt úszik el, majd kellően megcsócsálva visszaöklendezi nekünk az egyik Piranha.
Csalódásom határtalan volt a megvalósítás miatt. Nem mondom, hogy megbántam, hisz láttam már rosszabbat. De a végére kezdett valamiféle jó színt ölteni az egész, s reménykedtem, hogy a lagymatag kezdést, s a túlzott csöcsmutogatás kompenzálva lesz. Sajnos nem lett. Ráadásul slusszpoén a végére maradt, amit általában az alacsony költségvetésű „zs” kategóriás filmek szoktak meglépni, s ezzel teljessé téve a csalódottságomat…