Kecskenyál blogja

Honnan tudod, hogy a kedvenc szériád már nem a régi számodra? Intő jelek, hogy már nem várod remegő végtagokkal a következő epizódot, nem sietsz megnézni az aktuális részt. Ennek természetesen az eredménye az, hogy ott van „x” számú epizód, amit meg kellene nézni, de inkább mást csinál az ember, mást néz meg.
Nos, én a második évad végeztével csatlakoztam a szériához, s csak azért, mert elcsíptem pár részt még annak idején az RTL Klubbon. Viszont azonnal a kedvencemmé vált, hisz az első két évad számomra elég könnyed volt, igazi kikapcsolódás. Ugyan az átívelő szálak kezdetben nem voltak olyan erősek, mint az utóbbi két évadban (keveset is foglalkoztak velük), de ettől függetlenül teljesen élvezhető dolgot raktak elénk a készítők. Kevés széria az, ami megtudja lépni azt, hogy a színvonal emelkedjen, s ne csökkenjen. A Supernatural ezt meg tudta lépni, ami engem meg is lepett. Az erős, negyedik évados kezdés viszont részemről erős minőségi mélyrepülés követte. Persze a nézettségi mutatókon ez aligha látszik, de a rajongói visszajelzésekből viszont már igen, hogy a sorozat már rég nem az, ami volt.

A széria alapötletével nem vált meg világot, de az elmúlt öt évad épp elegendő arra, hogy bebizonyítsa azt, hogy sokkal több rejlik benne, mint amennyi látszik, illetve amennyit sikerült megvalósítani. Persze nem csak az írói kreativitáson múlik minden, hisz a szériának elég nehéz sorsa van egy nézettségi versenyben utolsó helyen kullogó anyacsatornán, mely ráadásul jobban a női nézőkre összpontosít, s ez meg is látszik a végeredményen.
S persze a sorozat témáját tekintve nem egy szappanopera, tehát azért némi anyagi többlet kell a megvalósításhoz, s így óvatosan kell véleményt nyilvánítani. Abban viszont azt hiszem minden rajongó egyetért, hogy a széria kinőtte az anyacsatorna lehetőségeit, akik a sorozat képzeletbeli bögyörőjét szorítják meg néha drasztikusan.

Öt évvel ezelőtt indult útjára a széria, mely nem sok vizet zavart. Alapötlet is roppant egyszerű volt: adott egy testvérpár, akik apjuk nyomába erednek. Időközben pedig minden hétre (epizódra) jutott egy-egy szörny, szellem, démon, amit épp likvidálni kellett. Emellett természetesen a háttérben egy mezei bosszú áll, hisz a „csúnya” sárga szemű démon végzett a fivérek anyjával, s az egyikük barátnőjével.
Tehát nem volt bonyolult, s inkább könnyednek mondhatnánk, hisz az első két évadban sokkal több volt az az epizód, melynél csak elmosolyodtunk, vagy hangosan felröhögtünk. A harmadik évad sokkal sötétebb volt, s meg is mutatkozott, hogy a készítők nem csak egy olcsó két jóképű színésszel eladható valamit tettek az asztalra. És bizony a harmadik évados cliffhanger-t eddig még nem sikerült túlszárnyalni.

A negyedik évaddal nagyot léptek a készítők, s szemmel látható volt, hogy bizonyos dolgokat nem tudnak úgy megvalósítani, mint ahogy szeretnék, ami miatt inkább a szorosra vett büdzsé a felelős. Kinőtte saját magát a széria, örültünk. Én már kevésbe, mert az évad közben valami elromlott, ami nem túl katartikus évadfináléhoz vezetett. És itt kezdődött az ötödik évad.
Ahogyan a negyedik évadban behozták az angyalokat, s magát Istent, úgy az ötödikben nagyobbat kellett lépni: magát a főgonoszt, Lucifer-t kellett előrángatni a pokolból, méghozzá úgy, hogy ennek az „eseménynek” a felelősei épp a főhőseink legyenek. Mint ahogyan fentebb is említettem az ötödik évaddal a széria teljesen kinőtte azt a költségvetést, ami épp rá volt szabva. Ennek köszönhetően az ötödik évadban sokkal több töltelék rész volt, illetve a „főszálat a végtelenségig nyújtani akarják” érzés jött elő. Részemről a legnagyobb probléma az ötödik évaddal az volt, hogy akkora lépés történt a szériában, hogy a fentebb taglalt epizódok inkább unalmasak voltak, mintsem érdekesek, habár az várható volt, hogy az utolsó epizódokra hagyják a főszál elvarrását.

Az évadban sokkal kevesebb humor volt, mint azt előtte megszokhattunk. Sokkal sötétebbre vették az egészet a készítők, épp ezért hatott gagyinak, erőltetettnek azok a részek, amelyek a korábbi évadok poénosabb, könnyed epizódjait próbálták „másolni”. Legalábbis hangulatilag így hatott. Igazából be kellene ismerni, hogy ami annak idején működött, az most már nem fog. Egyszerűen túl nagy volt a tét az utóbbi két évadban ahhoz, így ilyen epizódokat tegyenek le elénk. Hisz nem fog úgy hatni, mint például az első évados Hell House epizód, amelyen azóta is röhögök.
Másik nagy problémám a visszatérő szereplőkkel volt. Alapjáraton ugyebár két főszereplővel és jó pár visszatérő mellékszereplővel büszkélkedhettünk. Volt jó pár olyan karakter, amelyiket nemes egyszerűséggel a nyálcsorgató rajongók nyírtak ki (ugye ide tartozik a második évados Jo, akit a hölgyrajongók utáltak, és szintén ide tartozik a „Béla” is, akit szintén nem szerettek a női rajongók). Ez csak önmagában lenne bosszantó, ha ezek a karakterek méltó módon távoztak volna a szériából. Az ötödik évadban ilyen volt Jo és az ő anyja, akit szerintem felesleges volt visszahozni egy epizód erejéig csak azért, hogy szépen kinyírjuk őket. És persze szintén második évados karakter is visszatért, Ash, aki a második évadban megtanulta alulról szagolni az ibolyát. Szintén felesleges előrángatni. Persze meg kell mutatni, hogy milyen a menny, de ez így gagyinak hatott számomra. Mi értelme lenne egy olyan világnak, ahol az emberek láncra feltűzve égnek a pokolban büntetésképp, akik pedig tiszta erkölcsű, jó emberek voltak pedig egy saját maguk által kreált világban élnek tovább?

A meglévő karakterekkel sem tudtak jól bánni a készítők. Rendkívül sok lehetőség rejlett például az angyal Anna karakterében, akiből tulajdonképpen egy bugyuta szukát csináltak, akit végül likvidálni kellett. De ez elmondható a harmadik fivérről is, akinek visszahozása megint csak semmilyen jelentőséggel nem bírt, mert kikövetkeztethető volt, hogy hamarosan úgy is el teszik láb alól. Lucifer karaktere kevés volt ehhez az évadhoz, ráadásul ezt még megfejelték a készítők különböző Istenségek behozatalával…

Azt már az évad közepénél tudtuk, hogy a széria „fő agya”, Eric Kripke elhagyja a szériát. Egyszerű oka volt: öt évadra tervezte az egészet, ám a nézettség nem őt igazolta, így végül mégis a folytatás mellett döntött a csatorna. A befejezés semmi izgalommal nem bírt, de azért oda tettek pár másodperces szösszenetet, hogy azért legyen valamiféle dolog, amit cliffhanger-nek lehet csúfolni.
Hiába van írói kreativitás, ha nincs meg a kellő anyagi háttér, s ez az évadzárón rendkívül látszott. Egyszerűen gagyi hatást keltette az egész, hogy egy olyan fontos „csata” – mely elvileg a világ sorsát pecsételi meg – ily módon lett kivitelezve. Erre ráadásul rájátszott az is, hogy két karakternek is mennie kellett, várható volt. Az azonban nem, hogy a készítők meglépik a korábban likvidált személyek visszahozását. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az egyik szerepet alakító Jared Padalecki-re iszonyatosan nem illet ez a fajta vonal. Hiába szedett fel magára tíz kilót az első évadok óta, s viszonylag ártatlannak tűnő srácból lett egy tepsiképű valaki, mert színészi játéka nem fejlődött sehova. Egyszerűen annyira hitetlen volt, hogy az már fájt, s nem győztem kapkodni a fejem, hogy „Úristen, ennek mikor lesz vége?”.

A végső zárókép alapján pedig úgy érzem, hogy a jövőben már nem tudnak olyat letenni az asztalra történetileg, ami az elmúlt évadok minőségét megtudná tartani. Egyszerűen nem látok benne több lehetőséget.
Persze reménykedhetünk, hogy az írók végül egy új szintre emelik a szériát, de ez ugye az ő leleményességüktől, s kreativitásoktól függ. Mindenesetre én nyugodt szívvel fogom abbahagyni a szériát az első pár rész után, amennyiben hasonló „minőségben” érkeznek az epizódok, mint az első évadban.