Jurassic World Evolution teszt

Platform: PC

Ha megnézzük, akkor bőven akadtak olyan játékok, amelyek a Jurassic Park franchise köré épültek. Ezek közül egyetlen egyet találtam játszhatónak, és végül kiemelkedőnek az a Jurassic Park Operation Genesis volt. Nem értettem, hogy egy ekkora bevételt termelő franchise köré miért is nem sikerült megfelelő játékot adaptálni. Aztán megérkezett a Jurassic World Evolution kedvcsinálója, ami azonnal levett a lábamról. Utána az árcímkéje volt az, amelynek köszönhetően nem néztem bele, s nem sokkal később a magánéleti változások miatt is kiszakadtam a játékok világából. A nyár elején megvásárolt gamer laptop volt az, amely visszarántott ebbe a világba, mert rájöttem, hogy az itthon töltött időt remekül el lehet tölteni a virtuális világban. A játékot és annak kiegészítőit akció keretén belül korrekt áron tudhattam magaménak. Őszinte leszek összesen három alkalommal feküdtem neki, s a negyedik alkalom volt az, amikor ráéreztem a koncepcióra, s alig három nap alatt több, mint 12 órányi játékidőm lett. Miért is indult be ennyire a játék számomra?

Tovább… →

Visszatérés a játékok világába!

Hobbikról és kikapcsolódásról van szó szeretek zenét hallgatni, filmet és sorozatok nézni emellett pedig imádom a természetet, s ebből fakadóan pedig valódi felüdülés részemről a kirándulás, sétálás, s ehhez kapcsolódóan a fotózás is. Nem tartom magam itthon ülős embernek, de vannak időszakok, amikor nem szívesen mozdulok ki. Egész nap nem tudok filmet nézni, zenét hallgatni, így a legtökéletesebb kikapcsolódás a játékok világa számomra. Játékosként elég kacifántos utat jártam be a mostani állapotig. Először a pénz dominált, de a mivel zökkenőmentesen akartam az adott játékokat játszani, így komoly pénzösszegeket költöttem a fejlesztésekre. Ott voltak az exkluzív címek is, melyek miatt vágytam rájuk, de nem voltam hajlandó digitális tartalmat vásárolni, s konzolt sem. Utóbbi végül azért is történt meg, mert annak idején gyűjtöttem a Blu-ray filmeket, s a Playstation 3 Blu-ray lejátszóként is funkcionált. Exkluzív címek miatt végül egy Xbox 360 is tulajdonomba került, s később a két konzolt egy Playstation 4 váltott, amely sajnos viharkárt szenvedett el annak ellenére, hogy elég figyelmes voltam. A fővárosba való felköltözés hatalmas lehetőségeket biztosított számomra a kikapcsolódásra ugyanis káros szenvedélyektől mentes vagyok, így ebből fakadóan a városomban a strand és a mozi volt az, ahová kitudtam mozdulni. Korábbi lakhelyem közelében volt egy konzolstúdió, ahol használtan is lehetett konzolt vásárolni, így használtam beszereztem a fent említett viharkárt szenvedett konzolt. A játékok azonban nem kötöttek le, így végül eladásra került.

A költözés és az új ismerősök hamar háttérbe szorították a vizuális tartalmakat, s ennek köszönhetően el is engedtem őket, s úgy éreztem a egy korszak lezárult számomra. Hiba volt, mert a hobbik iránti szeretet előbb vagy utóbb visszatér. Elhibázott döntés volt részemről a tavaly teljes összegben megvásárolt HP G10 laptop, mely arra alkalmas volt, hogy korábbi alacsony hardverigényű játékokat futtasson. Nem kell mondanom, hogy azonnal visszatért a játékok iránti kedvem. Először egy Samsung 24′ monitort  vásároltam játékra, melyet összekötöttem az akkori laptoppal. A képvilág meggyőzött, de nem akartam gépfejlesztésbe pénzt költeni. Így végül egy Lenovo LOQ gamer laptop került megvásárlásra. Legtöbbször természetesen internetezés és a filmnézés volt a szabadidőtöltés, hiszen a munkám miatt kevés szabadidőm volt továbbá a stressz is jelentős problémát jelentett nekem. A PC-re megjelent The Last Of Us és a The Last Of Us második része  volt az, aminek komolyabban nekiültem. Időközben sikerült több, mint két hétnyi szabadságra elmennem, melynek keretén belül találtam egy másik munkát, s a szeptember a munkahelyváltásról szólt. Mivel fizikailag és mentálisan sokkal könnyebb, s a munkaidő is vállalható ezért sokkal nyugodtabb voltam az elmúlt időben. Egy után gyártott vezetékes Xbox 360 kontrollerrel rendelkeztem, de volt bennem félelem, hogy beleakad a kezem vagy a lábam, és lerántom a laptopot. Emellett fogása sem volt túl jó, így a MediaMarkt akciójának keretén belül megvásároltam az Xbox One konzolokhoz használt eredeti Xbox vezetéknélküli kontrollert. Tapintása jó volt, s mivel örültem neki azonnal nekiültem játszani ismét. Remek a tapintása, s könnyűnek is mondható, valamint az anyaghasználatból fakadóan csendesebb is. Emellett több akciót is megtekintettem, s több játékot is megvettem végül. Így a téli időszak részemről elsősorban a játékokról fog szólni.

  • Tomb Raider franchise 
    A legelső számítógépet a klasszikus első rész demójával teszteltük. Ez volt az egyetlen játék, amelyhez hozzáférésem volt. A második rész volt az, ami teljes játék volt. Ebből fakadóan pedig elindult a rajongás az irányuk felé. A mobilra megjelent 2013-as Tomb Raider  után a fent említett kontroller megvásárlásából fakadóan a Rise Of The Tomb Raider volt, amit ismét végigvittem. Mielőtt megjelenne az új rész a Shadow Of The Tomb Raider is kipörgetésre kerül majd.

 

  • Uncharted franchise
    A játék komoly helyet foglal a szívemben. A negyedik rész megjelent PC-re is, s el is kezdtem vele játszani. A korábbi epizódokból már csak halvány emlékeim voltak, s sajnáltam, hogy nem tudok velük ismét játszani. Időközben azért megjelentek a Playstation emulátorok, s ezekhez köthető PC portok is, így a napokban elérhetővé vált a Playstation 4-re megjelent The Nathan Drake Collection, melynek azonnal neki is ültem. Jelen pillanatban az első részt sikerült végigvinnem, s a következő játék a második rész lesz.

 

  • Jurassic World Evolution franchise 
    A játék után nagyon fájt a szívem, hiszen az Operation Genesis volt az egyetlen olyan játék, amely a filmek alapján készült. Sajnálatos módon a játék megjelenésekor már nem rendelkeztem számítógéppel, s mindig is irigy voltam azokra, akik a játékkal tudtak játszani. Ez természetesen megváltozott, így egy akció keretén belül 2 399 Forintos árért megvásároltam az első részt, ámbár egyelőre csak belekacsintottam. Tegnap szintén 2 599 Forintért volt elérhető a második rész, így végül ezt is megvásároltam. Igyekszek majd magamévá tenni.

 

  • Forza Horizon franchise
    Sokáig kerestem olyan játékokat, amelyekben száguldozni lehet. Nem igazán találtam kedvemre illőt, s amelyeket kipróbáltam sokszor csalódást keltettek. A játék első része exkluzív címként érkezett Xbox 360-ra, s minap ennek is kikerült egy port változata, melynek köszönhetően futtatható PC-ken is. Tettem vele próbát, s tetszett is, de sajnos sok buktatója volt, aminek köszönhetően nem nagyon tudtam tovább menni. Végül úgy döntöttem, hogy a PC-re megjelent harmadik résztől teszek velük majd egy próbát ismét. 

 

  • The Last Of Us franchise
    Véleményem szerint nem kell bemutatnom a játékot. Az első rész remastered változatát már magamévá is tettem, s mindenképpen akarok vele tenni még egy kört, ha már fent említett új kontrollert megvásároltam. A második részt csak egyszer tudtam végigjátszani, de mindenképpen szeretnék rajta végigmenni ismét még akkor is, ha nekem annyira azért nem jött be.

 

  • Batham Arkham franchise
    A szuperhősök világa számomra nem ismeretlen, de sajnos a játékadaptációk részemről nagyon rosszak szoktak lenni. Bugyutának érzem vagy pedig unalmasnak, ha egyiket sem, akkor pedig az irányítással van probléma. A franchise azonban nagyon jó pontokat kapott, s elég pozitív a visszajelzések róla, így akció keretében a négy részt összesen 2 990 Forintért vásároltam meg a Steamen.

 

  • Metro Redux változatok
    Több, mint tíz évvel ezelőtt meglepetés volt nekem, hogy FPS játék magával tudott ragadni. Ez volt a Metro 2033 és az őt követő Last Light alcímet viselő folytatás is. A harmadik részhez már nem kezdtem neki, mert ahogyan fentebb is írtam ekkor már nem volt meg a futtatásához szükséges eszköz. A Redux változatok 90%-os akció keretében voltak elérhetőek, így végül összesen 4 990 Forintért vásároltam meg őket.

 

  • Crysis remastered trilógia
    Szintén egy olyan trilógia, amely annak idején eléggé meglepett lévén effajta játékokat nem szeretem. Két évvel ezelőtt azonban megjelent a remastered változatok, s mivel a trilógia 1 990 Forintért volt beszerezhető, így nem volt kérdés, hogy megvásárolom őket, s amikor időm engedi, akkor majd végigjátszom.

Jurassic World: Rebirth

Magyar cím: Jurassic Word – Újjászületés

Gyermekkorom egyik kedvenc filmje a Jurassic Park volt. Mai napig emlékszem, amikor gyermek fejjel láttam egy előzetest a tévében, majd nem sokkal később egy pénteki napon levetítésre került az 1993-as klasszikus. Elevenen élnek bennem azok az emlékek, hogy nem értettem bizonyos jelenetek hová tűntek. Ennek ellenére élveztem, s nem sokkal később kiderült, hogy azok a jelenetek azért nem voltak benne a filmben, mert akkor már a második epizód ment a mozikban. Így hát nem sokkal később azt láthattam. Az érzelmeim kitartottak a franchise mellett még úgy is, hogy az első trilógia záródarabja maximum látványban ért fel az elődökhöz. A Jurassic World széria egy új irány mutatott, s trilógiává formálódott, s be kell vallanom, hogy ott is a záródarab volt, ami gyengének mondható.
Mi történik akkor, amikor egy film sikeres lesz? Természetesen, ha a koncepció engedi, akkor utat mutat a folytatásnak vagy egy újragondolásnak. Azonban ezek általában nem igazán szoktak jól sikerülni. Sajnos mikor már megláttam az új epizód előzetesét nem igazán estem hanyatt tőle. A moziban szembesülnöm kellett vele, hogy porig rombolták az eredeti franchise által felépített utat, s emellett pedig látványban is akadnak bőven hiányosságok úgy, hogy nem kis mennyiségű költségvetéssel dolgozott.

Tovább… →

Jurassic World Dominion (2022)

Magyar cím: Jurassic World – Világuralom

A blog bejegyzésein belül több írás született a franchise-ról. Én is azon gyerekek közé tartoztam, akik nagyon rajongtak a dinoszauruszokért. Felnőve azért ez jelentősen csökkent, de még így is kedves gyermekkori emlékeim vannak főleg az első Jurassic Park filmről. Tény, hogy elfogult voltam a franchise darabjaival szemben. Gyermekként nem volt lehetőségem őket a moziban látni, de nagy hatást gyakoroltak rám amikor az első részt láttam a tévében. Innen nem volt megállás, s rajongó lettem. Azon gyermekek egyike voltam, aki mindig ezeket nézte, s emlékszem is rá, hogy még naplót is vezettem hányszor néztem meg az első részt. Felnőve már nem tudom megmondani mikor láttam a régi trilógia bármely részét legutoljára, de elfogultságom is köddé vált. Az eredeti trilógia egyfajta lejtmenetnek is felfogható, melynek ugyan minden része nézhető, de tény, hogy a legjobban sikerült epizódja a korszakalkotó Jurassic Park volt. Melyet gyorsan követett a folytatása, amely még koncepcióban is elfogadható volt, valamint hozott némi újdonságot még úgy is, hogy felnőtt szemmel kiszúrható volt jó pár hiba. Az már más kérdés, hogy a harmadik rész már erősen izzadságú volt, s a játékidő rövidsége sem a film minőségi megalkotását szolgálta, hanem inkább pénzszagúnak érződött.
Hagyni kellett pihenni a franchise koncepcióját, hogy megérkezhessen a 2015-ben bemutatott Jurassic World, amely ugyan nem volt hibátlan, de ugyanolyan minőségi útra lépjen, mint az eredeti trilógia. Mivel megvoltak azok a személyek, akiket érdekelt az új trilógia záródarabja szerencsésnek mondhattam magam, hogy a beosztásomnak köszönhetően is a premier napján eljutottam a moziba. Rajongás vagy dinoszaurusz szeretet ide vagy oda nem voltam lenyűgözve. Nem véletlenül.

Tovább… →

Fallen Kingdom is elegánsan érkezik!

Ugyan a filmért teljesen nem voltam oda, s inkább középszerűnek mondanám, de ennek ellenére úgy döntöttem, hogy mindenképpen a vásárlás mellett fogom letenni a voksomat. Annak ellenére, hogy kint lassan már egy hónapja kapható, idehaza is beúszni látszik végre. Ráadásul több változatban. Hogy melyikre teszem a voksomat nem tudom, de az elődöt fémes kiadásban vettem meg a számomra botrányosan rossz műanyagtokos kiadása borítója miatt. Ami most is rémes lett. 

Jurassic World Evolution Launch Trailer

A mai nap rögtön megjelent a Jurassic World Launch előzetese, amely a megjelenést hivatott reklámozni. Bevallom készültem rá, de sajnos a forint-euro árfolyamingadozásnak köszönhetően a hagyományos kiadás 17 ezer, míg a deluxe 19 ezer forintba kerülne, így részemről kimarad, ameddig nem érkezik egy tört verzió, vagy pedig egy akció keretén belül nem megy le legalább 10 ezer forintra az ára. 

Jurassic World: Fallen Kingdom (2018)

Magyar cím: Jurassic World – Bukott birodalom

Bevallom őszintén engem egy idő után már nagyon untatott, hogy minden nap új előzetes, vagy valami ínyencség látott napvilágot a folytatás kapcsán. Leginkább attól féltem, hogy majd az előzetesekben jól eldurrogtatnak mindent a filmmel kapcsán, aztán pedig a moziban szó szerint agyon unatkozom magam. Én azok között voltam, aki már a premier napján megtekintette, azonban teljesen hátast nem estem tőle. Pedig a Jurassic World nagyon jó volt abból a szempontból, hogy megmutatta mi lett volna akkor, ha ténylegesen kinyit a park. Abból a szempontból viszont rossz volt, hogy a második, s a harmadik részt teljesen figyelmen kívül hagyta függetlenül azok sikerétől. Most jött a második rész, amelyről már kétesebb a megítélésem. De miért is?

Tovább… →

Jurassic World: Fallen Kingdom kedvcsináló!

Ahogyan be lett ígérve ma hajnalban megérkezett az első előzetes a júliusban érkező filmhez. Egyelőre számomra egyetlen dolog zavaró, az pedig az, hogy az eredeti trilógiából csak az első részt veszik alapul. Ugyan nem hangzott el sehol, hogy a második és harmadik rész „nem létezik”, de nagyon így működött az új Jurassic világ.

Mindenesetre a film moziban nézős lesz.