Cities Skylines II teszt

A Cities: Skylines franchise kellemes emlékként él bennem. A városépítős játékokat mindig nagyon szerettem, de soha nem volt olyan, amely igazán lázba hozott volna annyira, hogy órákat öljek bele, és ha megunom, akkor pedig újra kezdjem. Az első rész nekem nagyon megtetszett, s meglepődtem, amikor bejelentésre került, hogy érkezik a folytatás. Sajnos nem volt alkalmam kipróbálni megfelelő eszköz nélkül. A nyár elején vásárolt gamer laptopom azonban zöld utat adott számomra. Ez leginkább annak  volt köszönhető, hogy elődje hiába rendelkezett nagyon jó hardverkövetelményekkel sajnos a második részről ez nem volt elmondható. Korábban próbálkoztam elindítani, de nem jártam sikerrel.
Mindenképpen egyet kell értenem sokak negatív véleményével, hogy érezhető a játékon, hogy félkészen került kiadásra, s ennek köszönhetően nagyon sok problémával küzd a mai napig annak ellenére, hogy több javítás is érkezett hozzá. Mindenképpen egy acélos gépre van szükség, de tény és való, hogy ez nem indokolja a játék hardverigényességét, ha megnézzük azt, hogy milyen valójában.

Tovább… →

Helyzetjelentés a virtuális térből

Minap azon gondolkodtam el, hogy mennyi minden történt az életemben. Emellett pedig akadtak olyan dolgok, amelyek változatlanok maradtak. Ilyen például a blog is, melynek helyzetjelentés kategóriája az egyik legtöbb bejegyzést tartalmazza. 17 év sok idő volt, s a virtuális naplóm volt az egyik stabil pont, hiszen hobbinak és kikapcsolódásnak tökéletesen jó volt. Természetesen azóta visszafogottabban írok, hiszen sok minden van, amit nem szeretnék már leírni. Szerencsére viszonylag stabil háttért hoztam össze magamnak, s ismét a fővárosba kerültem. Ám jelenleg munkahelyváltást szeretnék megvalósítani, hiszen a szabadidőm eléggé megcsappant, s emellett a stressz is jelentősen megnőtt. Amikor a PC-m tönkrement elköszöntem a játékok világától, mert úgy éreztem kevés azoknak a játékoknak a száma, amiért érdemes lenne sok pénzt belefektetni egy újabb gépbe. A búcsúzás nem volt végleges, mert a tavaly újonnan vásárolt laptop korábbi játékok futtatására alkalmas volt, így hamar feltámadt bennem az érzés, hogy szeretnék visszatérni a játékok világába. Végül egy hónapja megvásároltam az első gamer laptopom.

A munka és a szabadidő egyensúlya eléggé felborult, s időközben igyekeztem állásinterjúkat is összehozni magamnak. Amikor nyugalmi állapotba kerültem akkor szerencsére volt időm játszani. Egyelőre azt érzem, hogy a játékok tudják legjobban elvonni a figyelmem, hiszen elég nagy koncentrációt igényel. Több játékot is kipróbáltam, s nem bántam meg, hogy a Lenovo LOQ laptopra esett a választásom. A legtöbb időt a The Last Of Us első része nyerte meg, melyet végig is sikerült vinnem. Ahogyan a végére értem természetesen azonnal nekiestem a második részének, amellyel nem volt lehetőségem még játszani. Emellett egy akció keretében sikerült a Cities Skylines-t is megvásárolnom, így ebbe is rengeteg órát beleraktam. Tartózkodtam a folytatástól, s annak nem túl jó optimalizálatlanságáról szóló visszajelzések miatt, de a mai nap a Cities Skylines II-nek is nekileselkedtem. Az eredeti játékok vásárlását korlátozottan kezeltem mindig, hiszen elég komoly összegekbe került a legtöbb cím. Most azonban sikerült több akciós oldalra is ráakadnom, így a könyvtáram a The Last Of Us két epizódjával bővül, s ehhez csatlakozott a Cities Skylines két epizódja is. A Crysis remastered trilógiát pedig iszonyatosan alacsony áron sikerült megszerezni. Bízom benne, hogy meglesz a kedv és a kitartás is, hogy ezekbe ne csak belelesni tudjak, hanem ténylegesen végigjátszani is.
A laptop egyébiránt megfelelő, s elég erős véleményem szerint. Nyilván az optimalizálatlan címekkel nem lehet mit kezdeni. Egyelőre még nem futottam bele olyanba, ami megtudta volna akasztani.

Cities Skylines: Parklife teszt

Platform: PC
Bárki megkérdezné tőlem, hogy mi a kedvenc műfajom virtuális játékokon belül nem tudnék mit válaszolni. Ahogyan más vizuális tartalmakkal szemben, úgy a különböző platformokra készített játékoknál sincs konkrét műfaj, hanem inkább alkotások. Jó pár kedvencem van szinte minden műfajból. Ha alapul veszem, hogy tinédzserkoromban is mennyit játszottam, akkor visszatekintve azt gondolom nagyon sokkal ismerkedtem meg, de ezzel szemben keveset játszottam ki, valamint még kevesebb lett az örökérvényű kedvencem, amelyet képes voltam többször elővenni. Radikálisabban válogatok, hiszen itt több órányi időről van szó, amely nem csak abból áll, hogy ülök a képernyő előtt. Az elmúlt években lett pár kedvencem, de a Cities Skylines volt az, amely egyértelműen a kedvencemmé vált.
A városépítős játékok mindig vonzottak, azonban nagyon sok elég hitvány volt. Kevés lehetőség, kihagyott ziccerek, s egy bizonyos idő utáni monotonitás volt az, amelynek köszönhetően egyszerűen rájuk untam, vagy elvesztettem az érdeklődésemet utánuk. A Cities Skylines szerencséje, hogy elég korrekten van összerakva, s folyamatosan érkeznek új tartalmak, hogy valóban el lehet benne merülni akár hosszú órákra. 
Tovább… →

Cities: Skylines – Parklife Trailer

Napvilágot látott pár napja, hogy az eddig legnépszerűbb városépítős játékhoz érkezik egy újabb kiegészítő, mely a Parklife alcímet kapta, azaz most már a városunkba parkokat, állatkerteket hozhatunk létre.
Egyértelmű, hogy teszek vele próbát, bár a játékmotor limitáltsága miatt elég nehéz hatalmas poliszokat létrehozni, hogy egy idő után ne legyen a lakosoknak mindennel baja, ami népességcsökkenést jelent. 

Úton a Cities: Skylines – Green Cities!

Minap lepődtem meg azon, hogy van egy új kiegészítője a játéknak, így aztán függetlenül mennyire haladtam el benne végül letöröltem, s majd teljes játékot az új kiegészítővel feltelepítettem. Erre azzal kell szembesülnöm, hogy érkezik egy új kiegészítő, amely nem más, mint a Green Cities alcímet kapta, amelyből kikövetkeztethető, hogy most a kertvárosok lesznek a középpontban.

Jó dolog, hogy ennyire frissen tartják a játékot, s folyamatosan adnak ki hozzá tartalmakat, de azért én valahol örülnék, ha nem egymás után rövid időn belül jelennének meg, továbbá olyan hibákat, mint a közlekedés javítva lenne.
Ugyan a játékról alkotott képem továbbra is pozitív, de addig, míg nem fut ki, azaz nem jelenik meg az összes kiegészítő nem szánok rá pénzt. Mert így csak felesleges pénzkidobás lenne, s a végén akár talán 60-70 ezer forintra is kijönne, amit rá költenék.

Cities Skylines: Központban a koncertek

Mivel a tegnapi napon dolgoztam, valamint a mai nap erős esősnek bizonyul már most is, így úgy döntöttem, hogy ha már itthon kell ülnöm, akkor nagytakarítás mellett nagymosást is tartok, hogy ne kelljen egész nap csak üldögélnem. Úgy döntöttem, hogy filmet néznem nincs értelme, ha folyamatosan fel kellene pattannom mellőle, így hát az az elhatározás született, hogy akkor kicsit játsszunk, amire példa legutoljára nagyjából egy hónapja volt.
Ha város építésről van szó, akkor nekem első számúvá nőtte ki magát a Cities Skylines, melynek eredeti kópiája azért nem került megvásárlásra (még), mert folyamatosan jönnek ki hozzá a kiegészítők. Ebből fakadóan nekem aztán elég meglepő volt, hogy a semmiből előjött a Concerts előzetes, melynek beharangozó előzeteséről lemaradtam, már ha volt.

Igazából még a Mass Transit sem került kipróbálásra, szóval most ismét az alapoktól indulhatok neki a játéknak.

Cities: Skylines – Natural Disasters

Platform: PC
Azt gondolom, hogy a Cities: Skylines valóban egy olyan minőség anyag lett, amely lassan két év alatt elég stabil programmá vált. Ha városfejlesztésről van szó, akkor nálam nem is kérdés, hogy ez az, ami viszi a pálmát. Szerencsére a fejlesztők lehetővé tették a felhasználók általi moddolást is, így nagyon sok tartalommal bővült a 2015 tavaszi megjelenéséhez képest.
Természetesen az alkotók sem pihentek, hiszen sorra jöttek ki a kiegészítők, melyeket tulajdonképpen elfelejtettem kipróbálni, de a decemberi lazulások között ennek is teret engedtem. Jelen helyzetben pedig a legutolsó hivatalos kiegészítő a játékhoz nem más, mint a Natural Disasters. 

Tovább… →

Cities – Skylines: Snowfall teszt

Platform: PC
Elhatárolódva az akció műfajtól engem leginkább a szimulátorok, s a kalandjátékok vonzottak. A szimulátor műfajban sajnos valóban kevés az igényes alkotás, s leginkább az autós témája játékok vannak előtérben. Pont ezért is örültem a címbeli alkotásnak, hiszen egy egész korrekt, s komplex városépítős játékot kaptunk, amihez tonnányi játékosok által kreált kiegészítő tartalom mellett lassan, de egészen biztosan megjelentek a kiegészítő tartalmak is.
Persze fontos megemlíteni, hogy a játék önmagában is nagyon jó, de ezek a kiegészítések nagyon sokat tesznek hozzá. Nem csak látványban, hanem működésben is. A Snowfall kiegészítő megvolt már a megjelenéskor, de kedv és idő hiányában csak pár percet ismerkedtem vele. Azonban tavaly év végéhez közeledve kedvem támadt ismét nekiülni, így aztán jó pár órányi játékidőm lett végül, mely elegendőnek bizonyult egy íráshoz.

Tovább… →