Az mindenképpen pozitívum, hogy egyre minőségibb magyar alkotásokat készítenek. Nem csak arról beszélek, hogy szórakoztató tud-e lenni, hanem a benne lévő színészek karaktere is hihetőre sikerül, s nem olyan színházias, mint amilyen szokott lenni. Nagy elvárásokat nem támasztottam a sorozattal szemben, habár a bevezető epizód meggyőzött, hogy várjam ki mi fog ebből kisülni. Ugyan hatalmas sikerről nem beszélhetünk, de azért biztos, hogy folytatódni fog. Kérdés persze az, hogy mikor és mennyi epizódszámmal. Mert véleményem szerint az évi 8 epizód egy 42 perces sorozatnál kevés.
Ha értékelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy az első évad erős közepes volt. Olyan fajta közepes, amelynek az új epizódjait megnéztem, azonban biztos, hogy nem fogom egyiket sem újranézni. A kivitelezés valóban megfelelő volt, azonban a koncepció, amely a sorozatot akarja eladni sajnos több sebből vérzett, amely nem unalmasságot árasztott sokszor, hanem kínos perceket, s bizony volt olyan epizód, amelynek egyes jeleneteibe beletekertem, mert szó szerint kínosnak éreztem azokat.
De mi is volt számomra a probléma ezekkel? A lényeg, hogy az emberek jártak iskolába, s az idő előrehaladtával többségük a középiskolába is eljutott. A probléma itt kezdődik, hogy az alapkoncepció egy iskolára összpontosít, s benne egy olyan tanárra, aki minden bizonnyal ilyen habitussal nem sokáig húzná bármely intézmény falai között. Minden egyes epizód egy diákot, s annak egy adott élethelyzetét mutatta be, miközben a főszereplőre összpontosított, aki természetesen mindig a helyzet magaslatán állt, s mindig sikerült megoldania az adott problémát. Ez nem kicsit volt kínos, hiszen azt hiszem mindenki tisztában van azzal, hogy sajnálatos módon az élet nem így működik, s ennek köszönhetően minden epizód egy jelentős része adott némi mű érzetet az egésznek, s tényleg csak akkor lehetett élvezni az adott epizódokat, ha az ember kikapcsolta az agyát, s nem azon kezdett el gondolkodni, hogy bizony a való életben ilyeneket meglépni nem lehetne.
A megvalósítással, és a színészi játékkal nem volt különösebb problémám, s nem is volt olyan karakter, vagy annak a színészi életre keltője, amelyik idegesített volna. Viszont a koncepció volt az, amely olykor gondoskodott arról, hogy az adott epizód története szépen széthulljon, és adjon egy olyan érzetet, amelynek köszönhetően teljesen élvezni nem lehetett a szériát. Nyilván nem várható el, hogy egy olyan sorozatot készítsenek, amely a hétköznapokról szól, hiszen az ember nem azért néz sorozatot, hogy azt lássa, amelyet megél a hétköznapokban. Viszont itt sikerült kicsit átesni a ló túloldalára, amely az élvezhetőség faktorát csökkentette.
A készítők nagyon rámentek arra, hogy folytatódjon a sorozat, hiszen kaptunk egy viszonylag elfogadható cliffhahangert, amellyel történetesen nekem az volt a problémám, hogy eléggé kiszámítható volt, s már az utolsó epizód felénél érezhető volt, hogy hova is akarnak kilyukadni az alkotók. Nem mondom, hogy rossz volt, de sajnos klisés és előreláthatósága miatt nem ütött semmit. Így aztán nem egy olyan befejezés lett, amely után kaparni kellene a falat.
Ennek ellenére azt mondom, hogy élvezni lehet, igaz ki kell kapcsolni az embernek az agyát hozzá, mert minden egyes jelenetben van egy olyan momentum, amelyen fennakadhat az embernek a szeme. Amennyiben berendelésre kerül a folytatás úgy gondolom, hogy nézni fogom tovább, de már megfelelő elvárási szinttel.