Kecskenyál blogja

Már egy ideje nem nagyon tudnak lekötni az új sorozatok. Nem tudom rá a választ, hogy nekem nőttek meg az elvárásaim, vagy csak idősödve egyre inkább megváltozik az ízlésem a vizuális tartalmak terén. Nem véletlen, hogy kénytelen vagyok régebbi címekhez visszanyúlni. Idén jó pár sorozatot bepróbáltam, így szeptemberben, de igazából csak a This Is Us volt az, aminek a végén úgy döntöttem, hogy maradok a további részekre is.

Amikor először olvastam az alapkoncepciót nem tűnt elég nyerőnek számomra. De valami mégis azt súgta, hogy nem lehet gond, ha bepróbálom. Hiszen, ha nem sitcom a műfaja, akkor a készítők csak akarnak valami komolyabbat azzal, hogy van pár karakter, akiknek egy napon van a születésnapja.
A sorozat nyitánya véleménye szerint elég korrektül lett összerakva úgy, hogy az epizód végéig számomra egyébként össze sem állt a kép. Persze volt sejtésem, hogy merre halad a történet, de végül csak a záró képsorok kellettek ahhoz, hogy valóban megvilágosodjak. Öt fő karakterrel „dolgozunk”. Adva van egy testvérpár, melynek egyik tagja egy kidolgozott testű férfi, aki ennek köszönheti, hogy szerepe van egy sorozatban. Persze ezt utálja, s igyekszik ezt nem mutatni, hiszen dolgozni valahol kell. Egyetlen támasza a túlsúlyos húga, aki mindenképpen változtatni akar az életén, csak éppen nem tud. Végigkísérhetjük egy párt is, akik hármas ikereket várnak, illetve még adva van egy fekete férfi, aki vér szerinti apját keresi, aki egy tűzoltóállomáson hagyta őt gyermekkorában. És innen indulnak a szálak…

Nagy elvárásaim nem voltak a sorozattal szemben, viszont tény, hogy nem is vártam annyira. Kíváncsiság megvolt bennem, de nem tudtam, hogy fog-e tetszeni. Igazából úgy voltam vele, hogy megnézem, de a koncepció nem nagyon izgatott fel. Viszont tény, hogy egy-egy epizód azért belefér az időbeosztásomba, ha új sorozatról van szó. Nem mondom, hogy rögtön lekötött, de kellemesen éreztem magam a nézése közben. A karakterekkel nem volt semmi gondom, s egyet sem találtam sem irritálónak, sem pedig feltétlenül olyannak, aki megfogott volna magának. Magától értetődő volt, hogy mindenképpen a történetre kell majd figyelni, hiszen ez fogja adni majd a sorozat igazi ízét, s ha az nem sül el jól, akkor bizony itt nincs mit nézni.

Nem mondom, hogy minden szál tetszett, de valamiféle érdeklődést sikerült kicsikarniuk belőlem, ami mindenképpen jó. Nyilván ennek a koncepciónak is vannak erős buktatói részemről, hiszen bőven előfordulhat, hogy végül beleunok, vagy épp pár rész után kiderül, hogy mégsem az én világom. Kíváncsi voltam az alatt a 42 perc alatt, hogy merre is akarnak menni a készítők. Bevallom már az eltelt fél óra után azon gondolkoztam, hogy talán ezt abba kéne hagyni, s bizony ebből nem lesz második rész. Majd pedig jött az utolsó jelenet, s egyből rájöttem, hogy mi is az alapkoncepció eredeti lényege, amit a készítők akartak megvalósítani.
Ebből fakadóan pedig mindenképpen hajlandó vagyok maradni a következő részekre, s nagyon remélem, hogy tényleg nem fogják elszúrni, mert véleményem szerint a kissé egysíkú alapötletből elég szép többszínű koncepciót sikerült kihozni. Bízom benne, hogy a második rész sem fog majd csalódást okozni nekem.