Kecskenyál blogja

Magyar cím: Batman Superman ellen: Az igazság hajnala

Soha nem voltam lelkes képregényrajongó. Leginkább azért, mert gyermekként nem igazán volt erre pénz, valamint annyira nem is kötöttek le. Azonban azok a filmek, melyeknek ez volt a forrása nekem többnyire szórakoztató volt.
A képregényforrású filmek hőskora nálam egyértelműen tinédzserkorszakomban kezdődött, hiszen ekkor ért el oda véleményem szerint a filmgyártás, hogy képes is volt olyan technikát alkalmazni, amelynek köszönhetően a képregényhősök ténylegesen, s hihetően voltak megjeleníthetőek a széles vásznon. Mire felnőttem elkezdődött egy olyan periódus, amelyre jellemző volt a „reboot” jelző. Azaz valami nem jött be elsőre, vagy bejött, de már elfáradt a franchise, akkor kukázva lett minden, s szépen új alkotókkal, új színészekkel, s új megközelítéssel egy adott film/sorozat újra lett forgatva. Na ezeknek a többsége az, ami nekem nem jött be.

Nem sokkal később pedig elkezdődött egy olyan dolog a filmes iparban, amit a többség nagyon szeret, én pedig nagyon utálok: a crossoverek. Azaz fogják az egy vagy több szereplős filmek karaktereit, s szépen egy alkotást csinálnak belőlük. Megnéztem őket ugyan, de azért az „egynek elmegy” kategória győztese volt mind. A legújabb próbálkozás, hogy Batman és Superman egymásnak feszül egy film keretén belül már önmagában vicces volt, de megtekintve a filmet részemről inkább siralmas lett, mint vicces.

Hivatalosan még nem jelent meg a film, de ugye azok, akik otthonosan mozognak az internet világában már elérhető egy ultimate edition nevű változat, amely jóformán majdnem nettó három órás szórakozást ígér a játékidőt alapul véve. Ebből fakadóan bíztam abban, hogy majd valami jó lesz, hisz lesz elég idő, hogy fel tudják építeni a filmet, de azt kell mondanom, hogy csalódnom kellett. Még úgy is, hogy nem igazán voltak elvárásaim a filmmel kapcsolatban.

Már az előzetesek se győztek meg, de mivel a Man Of Steel tetszett, így úgy voltam vele, hogy ezt is megnézem hátha pozitívan csalódok. Az alaptörténet szerint a denevérember úgy gondolja, hogy a világra nézve veszélyt jelent az emberfeletti hatalommal bíró földöntúli ember, így nincs mese, törvény elé kell állítani. Ez már önmagában véve is vicces, hisz a karakterek nem egy ligában játszanak, főleg ha alapul vesszük, hogy az egyik sérthetetlen, halhatatlan. Amikor elkezdődött a film hittem benne, hogy megtudnak győzni, hogy ebből jó kisülhet, de egészen a végéig csak az járt a fejemben, hogy vajon ezt mennyire is gondolhatták komolyan. Mint ahogyan említettem a majdnem nettó három óra nekem másról sem szólt, mint nyűglődésről. Azt hittem ennyi játékidő arra fog majd kelleni, hogy tényleg minőségi darabot tudjanak összeállítani, de csak azt kaptam, hogy iszonyatosan unalmasan felépített kerettörténet lett a vége, melyben a nézőnek el lett magyarázva, hogy Superman tulajdonképpen egy összeesküvésnek az áldozata lesz.

A vontatottság is merőben hozzájárul ahhoz, hogy az ember gyakorlatilag, ha nem elvakult rajongó, akkor halálra unja magát. Egyszerűen csak azt éreztem az egész film alatt, hogy ezt simán meglehetett volna csinálni akár másfél órás változatra is, s akkor talán még szórakoztató is lehetett volna. Egyszerűen azt éreztem, hogy sok az üresjárat, s olyan szinten akarnak a készítők nagyot dobbantani, hogy az már fáj. Tény és való, hogy az előző Batman trilógia, ha nem is tett rajongóvá, de mindenképpen remekül összerakott film volt, így ebben a denevérember karaktere nekem erősen gagyi hatást keltett. Tény és való, hogy nagyon nagyot akart szólni a film, de ahogyan olvastam a többségnek sem tetszett.

Iszonyúan több sebből vérzik a koncepció, s talán az egyik legnagyobb mélypontja az egésznek a szereplők. Tudom, tudom, hogy Ben Affleck nem egy rossz színész, de ebben a filmben szó szerint idegesített, s nem tudtam elviselni a jelenlétét. Tisztában vagyok vele, hogy készült a szerepre, s minden, de a másik oldal tökéletesen működött. S pont emiatt volt hatalmas hiányérzetem, s gondolkodtam el azon, hogy miért is erőltetik manapság ezeket a koncepciókat, ahol különálló karaktereket zsúfolnak bele egy közös filmbe.

Hatalmas nagy összecsapásra készültek az alkotók, de számomra maximum csak látványos orgiának számított. Az volt a baj, hogy túl hosszú volt a felvezetés, s mire elértünk a végére a filmnek nekem már szó szerint belezsibbadt az agyam. Ráadásul a vége sem tetszett, s egyre inkább az lebegett a szemem előtt, hogy iszonyú nagy sz*rban van a filmes világ, ha a karakterek nem kaphatnak önálló filmet, hanem ilyen agyonpréselt vackokban kell használni őket.
Nem mondom, hogy nézhetetlen, de hogy unalmas, s rosszul összerakott azt viszont igen. Néha azt éreztem, hogy ez önmaga paródiája akarna lenni olyan rosszak voltak egyes párbeszédek, vagy fordulatok. Nem tudom mi lesz a franchise sorsa, de bízom benne, hogy ennyire mélyre nem mennek le az alkotók, mert akkor komoly bajban lehetnek majd a rajongók.