Tavaszi szünet egyik igen becses darabja lett a Being Human (magyar keresztségben csak a A vámpír, a vérfarkas és a szellem), mely hat epizódjával azonnal a kedvencem lett.
Ami egyébként érdekesség, hogy nem amerikai, hanem angol sorozatról van szó. Tehát nincs szuper CGI, minden epizódban megtalálható monumentális csata; illetve harcjelenetek. Ettől függetlenül meglepő módon teljesen élvezhető szériáról van szó, mely leginkább történetileg erős. Ami valljuk be elég ritka, hisz rengeteg olyan szériát tudnék felsorolni most, ami történetileg elég gyenge lábakon áll, vagy csak a benne található CGI jelenetek összessége az, ami eladja.
Nos a Being Human ettől teljesen eltér. Hat – egyenként 48-50 perces – epizódból áll. Ezt nyugodtan írhatjuk a pozitív és a negatív oldalra is egyaránt. Pozitívnak mondható, hogy mivel az epizódok száma csak egy számjegyű, így nincs „fillér” epizód, azaz nincs kínosan időt húzó epizód, mely után leginkább felkötné magát az ember. Negatív abból szempontból, hogy így két évad között lazán eltelik 9-10 hónap is, így egy termetes cliffhanger után az ember tördelheti az ujjait.
A széria tulajdonképpen 2008-ban indult, amikor a BBC 3 leadta az első epizódot. Természetesen ez azt a célt szolgálta, hogy kellő nézettség esetén lazán lehet belőle sorozat is. Nos a nézettség megvolt, így a következő hónapban a színészgárda jelentős részét lecserélték, a történetet kicsit átalakították, így 2009-ben az újraforgatott bevezető epizóddal került adásba.
Nos, én az első széria után tekintettem meg az eredeti bevezető epizódot, s azt kell mondjam, hogy a készítők rendkívül jó döntést hoztak. A trióból csak a George-ot alakító Russell Tovey-t tartották meg, akinek karakterén rendkívül sokat csiszoltak. A szellem kicsit túlságosan súlytalan volt, őt kukázták. Valamint a vámpír megformálóját is lecserélték egy másik színészre. Első ránézésre ez is jó döntés volt, hisz az előd kissé hajazott az emos vámpír irányába…
Mint ahogyan fent írtam, egy-egy epizód 48-50 perc időtartamot is felölelhet, továbbá az első évad csak hat epizódos. Ennek pozitívuma, hogy nincs időhúzás, az adott cselekményt elég részletesen, s minőségi szinten tálalják a készítők, ami az amerikai szériák esetében nagyon ritka. Csípőből nem is tudnék hirtelenjében példát említeni. Ráadásul nincs CGI „hadsereg” sem, szinte minden a profi sminkeseknek köszönhető! S meglepő módon mégsem megy át az egész gagyiba!
Az első évadban gyakorlatilag mindenre választ adnak a készítők, de szabad utat adnak a második évadnak. Így tulajdonképpen nincs igazi cliffhanger.
Mint ahogyan fentebb is említettem, leginkább a történet az, amely igencsak erős, s néha igencsak néz az ember. Rögtön a második epizódban megtudjuk azt, hogy kinek köszönheti George vérfarkas mivoltát. De a harmadik, negyedik rész felé Annie megtudja, hogy saját vőlegénye tette el láb alól, de Mitchell-ről, a vámpírról is érdekes dolgokat tudhatunk meg.
Az évadzáró rendkívül zseniálisan lett kivitelezve. Gyakorlatilag cliffhanger nincs, csak esély a folytatásra. Mondhatjuk úgy is, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig a méltó büntetését.
Ennek ellenére semmi keserű szájíz nem lesz az egyszeri nézőben (sem), ráadásul így sokkal jobban tűrhető a hosszú szünet.
Meglepő, hogy angolok is tudnak értékelhető, élvezhető szériát gyártani ebben a műfajban. Ráadásul sokkal jobban, mint az amerikai társaik. Itt nincsenek röpködő vámpírok, kedvükre átváltozható vérfarkasok, vagy átlátszó szellemek. Valahogy épp ettől lesz hihetőbb, valóságosabb. És talán épp ez az, ami minőségi szintre emeli a szériát. A karakterek – azon kívül, hogy rendkívül hitelesek – szerethetőek is, ami egy ilyen szériánál elég fontos. Nem folyik patakokban vér, nem csattan minden epizódban pofon, nincsenek monumentális küzdelmek, de a történet olyannyira erős, s lebilincselő, hogy nincs is szükség rájuk.